2012. január 6., péntek

Sütőtökös rakott burgonya



Ma eredetileg póréhagyma levest és sütőtökös rakott krumplit  akartam készíteni, de amikor kimentem a tökért, döbbenten tapasztaltam, hogy mind a három a végét járja, így gyorsan cselekedni kellett. Készült sütőtök krémleves és sütőtökös rakott krumpli, és egy még várja a sorsát. Gondolom sült tök lesz, de lehet, holnap egészségnapot tartok és megiszom valamilyen gyümölccsel lének. Ha még azt is  elkészíteném valamilyen módon, akkor ebben a szezonban már rá sem bírnánk nézni a tökre. Fogalmam sincs, hogy pattant ki a fejemből, a sütőtökös rakott krumpli gondolata, de mindenképpen érdekes párosításnak gondoltam a füstölt sajtot és az édeskés tököt. Mielőtt hozzáláttam, rákerestem a neten, de nem dobott ki találatot, így aztán, készítettem, ahogy kigondoltam.
Nem tudom eldönteni, hogy jónak, vagy érdekesnek jellemezzem, mert semmiképpen.nem a rossz kategória Az biztos, hogy nem az ájulat. A tesztelőim még nem jöttek meg, én meg nem tudok, már többet enni, hogy eldöntsem ezt a kérdést, mert eddig kóstolgattam, hogy totál megfeküdte a gyomrom:)

Sütőtökös rakott krumpli (4 főre)

60 dkg burgonya   
50 dkg sütőtök
1 poréhagyma
10 dkg füstölt sajt
5 dkg vaj

öntethez:
3 dkg vaj
2 ek. tönkölyliszt
3 dl tej
1 dl tejszín
2 ek.tejföl

bors
A tököt meghámozzuk, félbevágjuk, a magját eltávolítjuk, és vékonyan felszeleteljük.
A burgonyát megmossuk, és héjában megfőzzük. Amikor megfőtt, a héját eltávolítjuk (ha zöld rész van a héj alatt, az feltétlenül távolítsuk el, mert ott koncentrált a  szolanin tartalom ) és felkarikázzunk.
A hagymát félbe vágjuk és megmossuk jó alaposan a levelek között is (Ott szeretnek megbújni a kis kavicsok), és felszeleteljük, majd a vajon megpároljuk.
A sajtot lereszeljük.
Elkészítjük az öntetet: A vajat felolvasztjuk, beletesszük a lisztet és világosra pirítjuk. Közben a tejet felforrósítjuk és lassan folyamatos keveréssel a liszthez adjuk(besamel) és besűrítjük. Hozzáadjuk a tejszínt és a tejfölt és simára keverjük. Sózzuk, borsozzuk.
Egy jénaiba rétegezzük: burgonya, hagyma, sütőtök sajt, majd folytatjuk addig, amíg a hozzávalók elfogynak. A végén rálocsoljuk az öntetet.
Sütőbe tesszük és a sajt pirulásáig sütjük. (Ne tegyük forró sütőbe, mert elpattanhat a jénai)

2 megjegyzés:

  1. Ezek után már azt sem csodálnám, ha sütőtökkel álmodnál...:DDDD
    Nagyon tetszik, a recept. Ötletes. :)

    VálaszTörlés