2013. április 23., kedd

Medvehagyma, spenót, komló variációk I. Medvehagymás spenót, vajban párolt komlóval és vajban sütött burgonyával





Végre sikerült megkóstolnom a komló rügyet és persze teljesen rákaptam. Ez az idei év slágere a zamatos turbolya mellett.
Mivel gluténmentes diétát tartok, így bizonyos ételek ugrottak. Az isteni spenótos, paradicsomos vagy bármilyen szószos vagy pesztos tészták. Ok, persze van gluténmentes tészta kukoricából, de aki kóstolta, tudja mekkora a különbség.  Így mostanában sokszor eszem burgonyát vagy rizst, gyakorlatilag ezeket felváltva.:)
Az egyik ilyen kenyér-, tésztahelyettesítő: a burgonyát megmosom, sós vízben héjában megfőzöm. Leheletnyi olajat vagy vajat melegítek, ebben a burgonyákat átsütöm, a tetejére kevés parmezánt reszelek és ráolvasztom. Majd jóízűen valamilyen salátával elfogyasztom:).  Általában 2-3 evésre valót főzök és ha rám tör az éhség vagy hirtelen kell valamibe főtt burgonya, kenyérbe, erről majd később vagy a leveseket is ezzel sűrítem mostanában,  akkor felhasználom. Most is így történt.

Hozzávalók: (2 főre)
30 komló hajtás
40 levél spenót
5-6 medvehagyma levél (ízlés szerint)
1,5  dl tejszín
10 közepes burgonya
1 ek. rizsliszt/liszt/kukoricakeményítő a sűrítéshez
vaj/olívaolaj/olaj/ghi
reszelt parmezán (opcionális)
bors

Elkészítése:
A komló hajtásokat  megmossuk, tetszés szerinti hosszúságúra elvágjuk, majd vajban megpároljuk, reszelt parmezánnal meghintjük.
 A medvehagymát és a spenótot megmossuk felcsíkozzuk és kevés vajon tetszőleges puhaságúra pároljuk. (Aki nem szereti darabosan a végén turmixolja le). A rizslisztet kevés vízzel elkeverjük, hozzáadjuk a tejszínt és besűrítjük vele a mártást. sózzuk, borsozzuk.
Az előzőleg héjában főtt burgonya héját eltávolítjuk (ilyenkor télvégén különösen ügyelünk a színére, ha zöldes azt távolítsuk el, mert magas a szolanin tartalma), és felforrósított vajban kicsit átsütjük.

Megpróbáljuk lefotózni, ha nem sikerül jól, megírjuk, hogy olyan gyorsan elfogyott, hogy nem volt idő lefotózni:)

Maradék felhasználása itt
 

2 megjegyzés:

  1. ...hát ezt a burgonyát sajnáltam volna ha nem fotózod le, mert gyönyörűűűűűű :) ezért most azt sajnálom, hogy még nem sikerült komlóhajtáshoz jutnom, na meg kóstolnom sem..
    Ó de jó kis ebéd ez! meg a rántottás is.

    VálaszTörlés
  2. :)Sajnálom, hogy nincs felétek, mert igen finom. A rántottásat valamelyik nap közkívánatra megújrázom:)

    VálaszTörlés