2013. február 2., szombat

Február 2. Gyertyaszentelő Boldogasszony


A gyertyaszentelés története 
 
Szűz Mária negyven nappal Jézus születése után bemutatta a jeruzsálemi templomban a gyermekét. A jelenlévő idős Simeon Jézust a nemzetek megvilágosítására szolgáló világosságnak nevezte. Innen ered az egyik legrégebbi szentelmény a szentelt gyertya és a gyertyaszentelés szokása. Így a szentelt gyertya Jézus egyik legrégebbi jelképe. Későbbi időkben a gyertyát az újszülöttek mellett tartották, a rontó szellemek távol tartására a keresztelés napjáig. (Illetve, hogy a csecsemőt ki ne cseréljék). Amikor a fiatal anyák először mentek templomba, akkor is szentelt gyertyát vittek a kezükben.
Gyertyaszentelő Boldogasszony napján a katolikus templomok körül sok helyen körmenetet tartanak, és közben zsoltárokat énekelnek. Ilyenkor kerül sor a gyertyaszentelésre is. A hagyományos néphit szerint a pap által megszentelt gyertya megvédi a gonosz szellemektől a csecsemőket, a betegeket, a halottakat.
A gyertyaszentelő ünnepéhez hagyományosan különféle tavaszjóslatok kapcsolódnak. Az európai hagyomány szerint ha a barna medve - egyes helyeken a borz - gyertyaszentelő napján, február 2-án kijön az odvából és meglátja az árnyékát, akkor visszabújik és alszik tovább, mert hosszú lesz a tél. Ha viszont borús idő van, akkor kint marad, mert rövidesen jön a tavasz. Az északolasz népi szólásokban e napon a medve mellett a farkas is „időjósként” jelent meg. Észak-Amerikában pedig az újkori bevándorlók az ott élő erdei mormotát tették a február 2-ai népi hiedelem tárgyává, olyannyira hogy ez a nap „az erdei mormota napjaként” (Groundhog Day) is ismert. Ezeket a hiedelmeket a meteorológusok nem igazolják.[5]
 

2 megjegyzés:

  1. bakker, mit csinált tegnap a medve???? és
    Punxsutawney Phil ????, lemaradtam

    VálaszTörlés
  2. Azt nem tudom, de ha kijött, nem látta meg magát az tuti:). Rossz hír a télimádóknak, hogy közeledik a tavasz:)

    VálaszTörlés