Számomra a tavasz legbiztosabb jelei amikor előkerülnek a cabriok és a bringák, kinél mi:). A másik félreérthetetlen jel az akác és bodza virágzása. Előtte is tavasz van már, de ettől a pillanattól teljes a bizonyosság. Már hetek óta figyelem a fákat, nehogy lemaradjak a pillanatról, amikor megjelentek a virágrügyek, az első kinyílt virágok. Egy héttel ezelőtt még csak a melegebb szomszédos településen nyílt az akác, de ott sem tömegesen, de hétvégére nálunk, gondolom, máshol is, szinte teljesen virágba borultak a fák. A bodzák is elkezdtek nyílni, bár ott még legalább egy hét amire bekövetkezik a teljes virágzás. Fantasztikus a sok napsütés, a mindenütt érezhető finom illategyveleg, madárcsicsergés, tücsökmuzsika, olyan mintha egy romantikus film részletét élném. Sok minden megmutatható ebből a szépségből a techika segítségével, színek, hangok, de az illatok, ízek és az összhatás csak az ottléttel élhető át. Bocs, muszáj egy kicsit áradoznom erről, bár alapból nem vagyok egy romantikus lelkialkat, de ilyen a tavasz:).Ezzel, ha nem is a gyűjtésre, de legalább egy erdei sétára szeretném, ha többen kedvet kapnának (mozgás, mint az egészségmegőrzés része) és feltöltekeznének a hét többi napjára a természet színeiből, illataiból, hangjaiból (madárcsicsergés, tücsök csiripelés, stb).De most térjünk át vagy vissza a dolgok praktikus részéhez.
Bodzagyűjtésre vonatkozó javaslat és ahogy korábban én is gyűjtöttem:
A növényeket tiszta, nem forgalmas helyről gyűjtsük. A gyűjtést lehetőleg napsütésben (elvben ilyenkor több a hatóanyag a növényekben) végezzük. Egy éles kés vagy egy olló segítségével vágjuk le a virágokat és virággal felfelé helyezzük be a kosárba vagy egy olyan vászon szatyorba, amiben nem füllednek be. Otthon szabadítsuk ki és terítsük szét, néha óvatosan mozgassuk át, hogy a benne lévő bogarak előjöjjenek,majd használjuk fel. Szellős helyen szárítsuk meg.
A gyűjtés és szárítás új módszere:(bár lehet, hogy többen alkalmazzák már)
A helyre és napsütésre vonatkozó rész változatlan (tiszta helyről, napsütésben). Egy kosarat kibélelek (nálam láda) csomagolópapírral és ebbe helyezem bele a virágokat. Ha kétféle növényt gyűjtök (akác, bodza) akkor megosztom a ládát, két papírt helyezek bele, egyik felébe a bodzákat, másik felébe az akácokat teszem. A papír mérete külön-külön kétszerese a láda méretének, így alkalmas lesz a gyűjtött virágok szárítására is. Otthon a kosárból ( ládából) papírral együtt kiemelem a virágokat és
szétterítem rajta, így nem mozgatom feleslegesen és a kihulló
virágpor, ami a növény egyik legértékesebb része a papíron marad, nem a
kosár alján, nem hullik minden fele, vagyis sokkal több anyagot tudok megőrizni és felhasználni. belőle. A megszárításra választott növények továbbra is ezen a papíron maradnak. Egy ruhaszárítót egy erre a célra rendszeresített lepedővel letakarok, majd papírral együtt ráhelyezem a virágokat, szétterítem és szellős helyen megszárítom (nálunk egy használaton kívüli szoba). A szárítandó bodzáknál szétterítés után a kocsányokat lecsípkedem egy ollóval, így sokkal több virágport mentek meg, amik száradás és morzsolás után vagy a kezemen lévő kesztyűn maradnának vagy a levegőben elszállnának. A megszáradt virágokat összemorzsolom, a még benne lévő nagyobb darabkákat kiszedegetem és üvegekbe töltöm. A papíron maradt virágport beleöntöm a bodzavirágos gyógynövényes mézembe .Szárított mennyiségtől függően 1-2 teáskanálnyi virágpor. De ezt a virágport el lehet tenni üvegbe és később beletehetjük valamilyen langyos vagy hideg italba is (pl. tea).
A virágokat az egyik kezemmel megfogom a kocsánynál, majd a másik kezemben lévő olló segítségével lecsippentem, így sokkal kevesebb virágpor hullik ki belőle. (azért írom, hogy sokkal kevesebb, mert ha a kezünkre nézünk látni fogjuk, hogy annak ellenére, hogy nagyon vigyázunk itt-ott sárga a kezünk a virágportól). Érdemes megnézni, ha megmozdítjuk a virágot, akár csak amiatt is, hogy le tudjuk vágni milyen sok virágpor száll ki belőle.
A zöld részeket (levél szár) mindkét növény felhasználása előtt távolítsuk el, mert mérgező!
A gyógynövények gyűjtésének szabályairól itt
A zöld részeket (levél szár) mindkét növény felhasználása előtt távolítsuk el, mert mérgező!
Bodzáról itt
Bodzaszörp itt
Erdőkóstoló bodzavirágszörpje és zseléje itt
Szeretetrehangoltan bodzaecet receptje itt
Bodzaszörp itt
Erdőkóstoló bodzavirágszörpje és zseléje itt
Szeretetrehangoltan bodzaecet receptje itt
Gyógynövényes mézekről itt
A gyógynövényel készült mézek felhasználása esetén
vegyük figyelembe adott növényre vonatkozó kontraindikációkat is. Okokról itt.
Akác- és bodzavirágos méz itt
Teljes virágzásban az akác
A bodza jellemzően még bimbós, általában 2-3 kinyílt virág van a bokrokon.
Akácvirág és az első vódrózsavirágok (összesen három volt)
Jellmezően még bimbós a vadróza (következő nap kicsit messzebbre mentem a falutól, ott már volt sok bimbós és kinyílt virág is.
Bodzavirág ( a levél mérgező)
Édesanyám gyerekkori emlékek felidézésére kért egy adag akácvirágot, ezt a kis kosár vagyesvirágot neki szedtem.
ezmegaz a facebook-on:)
ezmegaz a facebook-on:)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése