Békamentésen voltuk Farmoson, ott kaptam egy naptárt, ami a Tápió-vidék vizes élőhelyeiről ad ízelítőt. Akkor döbbentem rá, hogy a közelemben nagyon sok olyan hely van, ahol még nem jártam, vagy csak bizonyos évszakban. Ennek hatására célul tűztem ki, hogy az idén megpróbálom felkeresni ezeket a helyeket és lehetőleg minden évszakban. Külön várom, hogy ősszel felkereshessem Tápióbicske és Tápióság között található ártéri kaszálórétet,(védett) ahol állítólag ősszel egész tenger van az őszi kikericsből.
A Tápió-vidéki túrám első állomása Sülysáp és Tápiószecső határában található égeres láprét volt (képek és bejegyzés hamarosan). Ha már Tápividék, akkor Mende.
Amikor először jártam itt, úgy éreztem mintha egy
tündérkertbe csöppentem volna. Teljesen
lenyűgöző volt, hogy az országúttól alig néhány méterre ilyen csodás helyre
bukkantam. De volt valami nyugtalanító is a helyben, így a továbbiakban a gonosz
tündér lakhelyeként gondoltam rá, de a szépsége okán csak Meseerdőként emlegettem.
Közben fellibbent a fátyol a titokról, olvassátok.
"Valamikor régen a falut körülölelő dombok közül a hetediken
állt egy csodálatos kastély. Három grófkisasszony lakta, akik gőgösek,
rátartiak és igen kegyetlenek voltak. Jobbágyaik, szolgáik rettegtek tőlük.
Történt egyszer, hogy a szomszéd földesúr fényes bált rendezett, amelyre
meghívta a grófkisasszonyokat is. A lányok hetekig készülődtek. Szebbnél szebb
ruhákat próbáltak, ékszereket válogattak, hogy mindenki őket csodálja majd.
Mégsem voltak elégedettek. Más módon is szerettek volna kitűnni. A bál napján
egyiküknek kegyetlen gondolata támadt: hintójukat nem lovak, henem emberek
fogják húzni. Így is történt.
A szegény jobbágylegények húzták hegyen-völgyön a hintót, s
tűrték a kocsis ostorcsapásait. A bál éjszakáján kegyetlen idő kerekedett.
Hazafelé jeges esőt korbácsolt a szél a szerencsétlen emberek arcába. Az út
egyre nehezebbé vált, de a hintót húzni kellett. Mind többen estek össze a
kimerültségtől, de a grófkisasszonyok nem kegyelmeztek, s gyorsabb haladásra
ostorozták az emberelet. Végre az elgyötört emberek bevonszolták a kastély
udvarára a hintót. Néhányan utolsó leheletükkel csak annyit mondtak:
-
Süllyedjen el a kastély úrnőivel együtt!
Mire felkelt a nap, a kastély eltűnt a domb tetjéről, nyomát
sem lehetett látni. Éjszakánként azonban sikolyok szálltak a falu felé a
dombról.”
Forrás:Dombok ölelésében 16.oldal
Hogyan tudja elérni aki kedvet kapna?
Budapest irányából a 31-es úton a Pusztaszentistván táblánál jobbra megyünk, egy akácos vízelvezető árok után egy szántóföldi részt követő erdős rész. Általában gumicsizma kötelező, nekem is jól jött volna, pedig hetek óta nem volt eső:).
Hogyan tudja elérni aki kedvet kapna?
Budapest irányából a 31-es úton a Pusztaszentistván táblánál jobbra megyünk, egy akácos vízelvezető árok után egy szántóföldi részt követő erdős rész. Általában gumicsizma kötelező, nekem is jól jött volna, pedig hetek óta nem volt eső:).
Itt tűnt el a kastély.
Ebből az irányból is megközelíthetjük (a tábla utáni első földút jobbra), de kalandosabb az első verzió.
ujjas vagy odvas keltike |
A fenti növényt ebben a vízelvezető árokban találtam.
Mielőtt visszaindulnánk Budapest irányába érdemes kicsit szétnézni az Alsó-Tápió itteni szakaszán egyrészt szép a környék, másrészt nagyon sok gyógynövény található.
Alsó-Tápió Mendénél (Pusztaszentistván) Süly felé
Itt nőttem fel, és imádtam. Kiskoromban a Barina partját még fűz és topolyafák szegélyezték, és természetesen volt benne víz is, gazdag vízi élőviággal, kis halakkal, csiborokkal, békákkal, vízi siklókkal, és piócákkal. A patak két partja mellett széles sávban gazdag, kövér füvű mocsaras jellegű rét terült el, ahol rengeteg vadvirág nyílt, és számtalan gyógynövény virított tavasztól késő őszig. Volt ott minden gólyahír és gólyaorr, kankalin, szarvaskerep, katáng, pipacs, hérics, hóvirág, boglárka, selyemkóró, kamilla, nem is lehet felsorolni. Sőt, még vadsóska is termett a réten! A 31-es út másik oldalán meg kezdődtek az erdők, fenyvesek, tölgyesek, vegyes fások, a szélein temérdek ibolyával. El sem tudom mondani, milyen gyönyörűséges hely volt. Nagy szívfájdalommal veszem tudomásul, hogy mostanra a dús rétnek, a fűzfáknak nyoma sincs, és a Barina vize is szinte teljesen kiszáradt.
VálaszTörlésKöszönet az írásárt...a bizonyításé, hogy az "ANYA nem csak a világba beszél...hogy szép volt a Barina mewelletti rét...a világa...a tiszta hegy oldal..." én változatlanul itt élek...de a múlt már csak az emlékekben van...szerencsére jött pár új lakos...akiknek a segítségével újra felfedezések készülnek ...
VálaszTörlés