A blog lassan kezd könyvajánlóra hasonlítani, bár az ezmegazba az
is belefér, akkor most augusztus záróakkordjaként jöjjön a gasztrómia.( bár
találtam két nagyon jó könyvet, de majd azokat holnap posztolom).
Sűrített paradicsom. Csak amiatt írom le, mert ma majdnem
beletört a bicskám, mivel nem emlékeztem, hogy tavaly hogy csináltam. Ha
lenne jövőre, és én is lennék, és sűrített paradicsomot tennék el, így fogom
csinálni.
A paradicsomokat megmostam, a szár felőli oldalon Keresztbe
bemetszettem (amiatt itt és nem az alján, ahogy általában mindenki teszi, mert
innen jön le nehezebben a héj, legalábbis azoknál a paradicsomoknál, amivel
nekem dolgom volt).
Egy fazékban vizet forraltam és kb egy szűrőnyi paradicsomot
belemártottam, amikor láthatóan kezdett felválni a héj kiemeltem, tálba tettem,
majd ezt addig folytattam, amíg a paradicsomból tartott.
A paradicsom héját lehúztam, a szár alatti részt
eltávolítottam, mérettől függően feldaraboltam. (Több fajta paradicsomból
főztem és elég változó méretűek voltak) A magot és a mag körüli részt kinyomtam
a paradicsom húst külön tettem.
A paradicsom húst kicsit megnyomogattam a kezemmel és a kicsöpögött
lét az előzőleg kinyomott léhez öntöttem, majd húst leturmixoltam. A főzőedényre egy szűrőt tettem és a
leturmixolt lét ezen keresztül öntöttem bele az edénybe, hogy a még benne lévő
magok fennakadjanak. Kicsit segítettem neki egy fakanállal így gyorsabban átfolyt.
Feltettem főni és kicsit benéztem a fészbukra:), írtam egy-két
kommentet, posztoltam, beleolvastam Jankovics Marcell Jelkép-kalendárium c.könyvébe,
majd megnéztem a sűrítményemet. Nagyjából jónak ítéltem a sűrűségét beletettem 1/2
ek. sót és még 10 percig főztem, ha netán baktériumok lennének a sóban talán ezidő alaltt hajlandók elpusztulni (mivel
eleve sűrű volt, kb 1/3 részét kellett elpárologtatnom), elővettem a
mosogatógépből az üvegeket és a tetőket, a tölcsért és a merítőkanalat(az
üvegek elmosásáról kimerítően itt írtam) és ezek segítségével üvegekbe töltöttem.Lezártam,
fejtetőre állítottam, majd száraz dunsztba tettem.
Fogalmam sincs mennyi volt a kiinduló mennyiség, mert nem
mértem meg, de a végeredmény 3 db 500 ml-üveg lett.
Arra emlékeztem, hogy tavaly megittam a kinyomkodott lét, de
most nem kívántam. Elsőre paradicsomlevest vizionáltam, de a héten 4 napig
paradicsomos valamit ettem (paradicsomártásos cukkini, lecsó, paradicsomos
tészta,így gondoltam inkább elteszem későbbre a lét. Ebből is kiszűrtem a
magokat és feltettem főni. Közben megint fészbukoztam, majd ránéztem és
megpróbáltam megsaccolni a mennyiségét végül egy 500 ml-es üveg mellett
döntöttem:).
Tölcsér, merítőkanál, lezárás, fejtető, száraz dunszt.
Egy tálkányi kimaradt, beleszórtam egy kis kakukkfüvet,
bazsalikomot és átforraltam. Friss tehénsajtot felkockáztam beletettem a
tálkába, rászedtem a forró levest és elszürcsölgettem.
Engem az augusztus mindig lehangol, lehetne a félig tele, de
sajna inkább félig üres érzésem van. Minden
napban benne van a lehetőség, hogy ez volt az utolsó nyári nap. Minden reggel
figyelem, hogy itt vannak-e még a fecskék. Amikor tömegesen megjelennek, kicsit
megnyugszom, bár aggódom is, talán gyülekezőt tartanak és holnap reggel vége. Innen
visszavonhatatlanul és végérvényesen ősz van. Az előrejelzés szerint egész szeptemberben jó idő lesz, de minden jel ellenére már érzem az ősz leheletét.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése